A Villány-Siklós Borút mentén fekvő Palkonya nem csak a dombra futó történelmi pincesoráról nevezetes, 2007-től az Európai Kulturális Falu mozgalom hazai képviselője. Kerek kupolás temploma hazánk egyik legszebb körtemploma. Nevezetes eseménye a Pünkösdi Nyitott Pincék program, amely a borkóstolás mellett színes kulturális eseményeket kínál.
Palkonya látnivalók
Az egyutcás Palkonyát a Villányi borvidék ékszerdobozaként is emlegetik. Az írásos bizonyítok szerint már a 1296-ban is lakott volt. A lakossága szőlőműveléssel és földműveléssel foglalkozott. Palkonya idegenforgalmi jelentősége onnantól kezdett növekedni, mióta a borosgazdák megnyitották a pincéiket a látogatók előtt, és folyamatosan bővülő gasztronómiai és kulturális eseménye miatt vonzó helyszíne a Villányi rendezvényeknek.
Történelmi pincesor
A falu elkötelezett a sváb építészeti értékek védelmében. Történelmi pincesora a falu végén található, az egységesnek látszó 53 présház egymás fölött sorakozik, az épületeken kis kerámia házikó jelzi a védettséget.
Szent Erzsébet templom
A Batthyány család nevéhez fűződik az 1816-ban felszentelt katolikus templom, amely piros körkupolájával messziről is felhívja magára a figyelmet, egyben Palkonya fő nevezetessége. Az első német család 1745-ben érkezett Palkonyára, és két évszázadon keresztül szinte csak svábok lakták. Ekkor épült fel az első plébánia épülete is, majd a lakosság növekedésével vált szükségessé egy új templom építése.
Közösségi Herbárium
Palkonya jellegzetes mediterrán éghajlattal rendelkezik, igen gazdag egyedi lepkefajtákban. A Közösségi Herbárium a fűszernövényeket és a gyógynövényeket mutatja be, és megismerteti az érdeklődőkkel a termesztéssel, szárítással, és betakarítással kapcsolatos teendőket is.
Játszóterek Palkonyán
A népi fafaragóművészet hagyományait őrzi a fából faragott játszótér, amely a főutcán található. A Rézsű- játszópark közvetlen a templommal szemben található, a Herbárium mellett. Fő látványossága a 8 egységből álló Mezítlábas park, ezenkívül mászórész, pihenők és tűzrakóhely is kialakításra került.
Sváb tájszoba
Az egykori falusi életet mutatja be az autentikus sváb szoba, amely az itt élő családok tárgyi örökségét ismerteti meg.
Palkonya kirándulóhelyei túraútvonalai
Palkonya kedvelt úti célja a természetjáróknak és a horgászoknak egyaránt, hiszen három halastó veszi körül. Áthalad a falun a nemzetközi „Három folyó” kerékpáros túra útvonal, ezenkívül a környékén jelzett gyalogtúra útvonalak is találhatók. A Weingarten szőlőhegyen áll a 2007-ben felszentelt Szent Bertalan kápolna, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a település pincéire, a halastóra és a közeli Fekete-hegy csúcsára. A kápolna érdekessége, hogy a helyét és tengelyét középkori pálcás módszer segítségével állapították meg.