A kastélyt Zichy Miklós építtette 1745 után. Terveit a Budán sokat foglalkoztatott mainzi származású Jäger János Henrik készítette, a Zichyeknél udvarmesteri állást is betöltő Bebó Károly, a neves szobrász közreműködésével. Read more
Kategória: Műemlékek
Pácin Mágóchy-kastély
A legkorábbi, kétmenetes, nyugati részében alápincézett kőépületet a bejárata fölül kibontott kőtábla szövege szerint 1581-ben építtette Mágóchy Gáspár és András. A kőkeretes nyílásokkal áttört homlokzatok meghatározó eleme volt a kék és vörös kváderekből festett, íves motívumokban végződő sarokarmírozás. Read more
Ráckeve Savoyai-kastély
Miután Savoyai Jenő, a török alóli felszabadító háború egyik kimagasló egyénisége, zentai győzelme után egy évvel, 1698-ban megvásárolta Csepel szigeti uradalmat, a központként kijelölt Ráckevén kastélyépítésbe fogott. Read more
Pesthidegkút Klebelsberg-villa
Az együttes magját képező épületeket 1922-ben vásárolta meg a Klebelsberg házaspár, ezek folyamatos bővítésének eredménye a mai összkép. Tervezője a hagyomány szerint maga Klebelsberg Kunó volt. Read more
Nagytétény Száraz-Rudnyánszky-kastély
A nagytétényi, Rudnyánszky-kastély Budapest XII. kerületében található. Kastélyállományunk összképét tekintve a nagytétényi Rudnyánszky-kastély a Grassalkovich stílusú kastélyaink egyik legszebb példája. Falfestményekkel díszített belső terei méltó keretet biztosítanak a benne elhelyezett kastélymúzeumnak. Read more
Pétervására Keglevich-kastély
A kastély az 1750-es években épülhetett. A munkálatokat irányító mester személyeként az itáliai származású, Gyöngyösön letelepedett, majd Keglevich Gábor gróf szolgálatába állt Quadri Kristóf neve merült fel, az ő személyéhez kötik a pétervásárai római katolikus templom barokk kori épületének tervezését is. Read more
Nagyar Luby-kastély
A benedekfalvi Luby család a Szatmár megyében birtokos Károlyi családdal kötött házasság révén jutott hozzá a nagyari birtokhoz, ahol a 18. század vége óta folyamatosan építkeztek. A hagyomány szerint 1878-79-ben épült fel a faluban a család késő klasszicista-kora eklektikus kastélya. Read more
Martonvásár Brunszvik-kastély
A tájképi kertet a mai kastély 18. századi elődje körül ifj. Brunszvik Antal létesítette. Ő volt az, aki lányai, Teréz, Josefin és Charlotte (valószínűleg Beethoven „halhatatlan kedvese”), valamint fia, Ferenc taníttatására Martonvásárra hívta a nagy zeneszerzőt, aki itt komponálta az Appassionatát. Read more
Lovasberény Cziráky-kastély
A kastély korai részét, egy zárt folyosóról nyíló, 12 szobás lakószárnyat, Cziráky György építtette 1763-ban egy korábbi épület felhasználásával. Ezt és az ezzel szemben emelt, a cselédségi lakást, a konyhát és a kamrát befogadó nyugati épületet a mai kastély két hátraugró szárnya rejti. Cziráky a kastély kiépítése után néhány évvel, 1771-ben a kápolnát is kibővítette. Read more
Noszvaj De La Motte-kastély
A kastélyt Szepessy Sámuel építtette a cseh származású Povolny János egri építőmesterrel. Az 1778-ig tartó munkálatok azonban, amelyre Szepessy 60 ezer forintot költött, meghaladta anyagi erejét, és mivel befejezni sem tudta az épületet, 1782-ben eladta Vécsey Annának, Antoine de la Motte császári ezredes későbbi feleségének. Az új tulajdonosok XVI. Lajos-stílusban fejezték be az épületet. Read more