Korzika tengerpart

Korzika az idő múlásával is megőrizte érintetlenségét és romantikáját. Franciaország egyik leghangulatosabb nyaralóhelye, a hangulatos kisvárosok és varázslatos halászfalvak a sziget gyöngyszemei, és ideális feltételeket kínálnak a pihenésre, kikapcsolódásra.

A Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigete Olaszországtól nyugatra, Szardínia szigetétől északra, Franciaországtól pedig délkeletre fekszik. A 8680 négyzetkilométer alapterületű, 302 ezres lélekszámú sziget pozíciója kétségkívül sajátosnak mondható. Közigazgatásilag ugyanis Franciaország huszonhat régiójának egyike, ám nagyobb autonómiával rendelkezik, mint a többi régió. Mindazonáltal hiába választja el a Ligur-tenger a szigetet a szárazföldtől, Korzika Franciaország szerves része – ráadásul nem is számít tengeren túli területnek.

Korzika

A szigetet a legtöbben talán Bonaparte Napóleon szülőhelyeként ismerik: a francia tábornok, hadvezér és politikus – kinek egyik ragadványneve a „korzikai” volt – 1769. augusztus 15-én, Ajaccio településen látta meg a napvilágot. Mindazonáltal Korzika történelme a távoli idők homályába nyúlik vissza. A feltárt leletek alapján a szigeten már az Kr. e. 6. évezredben is laktak emberek. Az ókor és a középkor évszázadai során a sziget különböző népek (föníciaiak, etruszkok, görögök, rómaiak, lombardok, frankok) váltakozó befolyása alatt állt. 1077-ben a pápai legátus részévé vált, és ezzel mintegy kétszáz évig a Pisai Köztársaság fennhatósága alá került.

A 18. század végéig – egy néhány éves aragóniai és francia uralmat leszámítva, illetve a helyi lázadások és külső támadások ellenére – a genovaiak határozták meg sorsának alakulását. 1755-ben aztán kikiáltották a Korzikai Köztársaságot, amelynek alkotmánya – s ez talán kevéssé ismert tény – az újkor első független, nemzeti alkotmánya – egy olyan dokumentum, amely szavatolta felvilágosodás elvei szerinti demokrácia feltételeit a szigeten.

Korzika

A sziget 1769-től francia uralom alá került, s innentől kezdve – egy néhány éves második világháborús olasz intermezzót leszámítva – napjainkig már a francia hegemónia érvényesül. Igaz, évtizedek óta működnek a függetlenség mellett állást foglaló pártok, sőt szélsőséges szeparatista szervezetek is, amelyek időről időre kisebb robbantásokat hajtanak végre francia kormányépületek ellen.

Bár Korzikán leginkább a természeti gazdagság vonzza a turistákat, a városokat is érdemes felkeresni. A sziget történelméről, élő és nyitott kultúrájáról, hagyományairól számos emlékmű tanúskodik. Ezeket megtekintendő, a nagyobb települések – Bastia, Ajaccio, Bonifacio, Calvi, Corte, Sarténe – feltétlenül megérnek egy sétát. A sziget természeti környezet pedig hát egyenesen lenyűgöző. Köszönhető mindez a domborzati viszonyok változatosságának is. Homokos és sziklás tengerpart, közel 3000 méteres hófödte hegycsúcsok, sebesen száguldó patakok, és hangulatos öblök váltják egymást. Arról nem is beszélve, hogy Európa talán legtisztább vizű tengerpartja is itt található. Hogy a helyiek mennyire vigyáznak a sziget értékeire, jelzi: Korzika egyharmada természetvédelmi terület, ahol egyszerre őrzik a különlegesen gazdag növény- és állatvilágot, illetve a régi építészeti és kézműipari emlékeket is.

Korzika

A sziget mediterrán éghajlatú: a nyár forró és száraz, a tél pedig enyhe és esős. Januárban és februárban 300 méter felett megmarad a hótakaró, amely sportolásra is alkalmas. A napimádók számára jó hír, hogy a napos órák száma több mint 2700.

Korzikában nem fognak csalódni az ízek szerelmesei sem, hiszen a sziget változatos konyhaművészete sokféle különlegességet tartogat számukra. Többféle juh- és kecskesajtot kóstolhatunk meg a sziget nyolc különböző borvidékéről származó borral vagy a jellegzetesen korzikai gesztenyesörrel (Pietra). Helyi különlegesség a Pastis, amely egyfajta ánizspálinka, de ha adódik alkalom, érdemes kipróbálni a gesztenyelisztből készült süteményeket és a tenger gyümölcseit is.