Berethalmi evangélikus erődtemplom

Berethalmi evangélikus erődtemplom

Az Erdélyi-medence déli részén, a Nagyküküllő egyik déli mellékvölgyében fekvő település egyenlő távolságra van Medgyestől és Segesvártól. Evangélikus erődtemploma az UNESCO világörökség része. A berethalmi templomot 1402-ben említik először, mint Mária tiszteletére szentelt templomot.

Egy 1283-as okiratban gótikus bazilikaként szerepel. A ma is álló késő gótikus templomot a XVI. század első negyedében fejezték be. A templom háromhajós csarnoktemplom, hajója 20,6 m, szentélye 8,7 m hosszú, a hajók magassága 16 m. A nyugati kapu felett II. Ulászló és Zápolya János királyok címerei láthatók. A templom szentélye őrzi Erdély legnagyobb szárnyas oltárát, egy 28 képből összeállított, háromszintes, filigrán keretezésű remekművet A 12 legrégebbi kép a középső sorban van, Mária életéből vett jeleneteket ábrázolnak, szentek képeivel kiegészítve.
Berethalom 2331 lakosa közül 1930-ban még 1228 németajkú, 1996-ra számuk 70-re sorvadt.

Minden év szeptemberében érdekes helyi látványosságnak lehetünk szemtanúi Berethalomban. Itt rendezik meg az erdélyi szász napok keretén belül a “Berethalmi napokat”, amely rendezvényre sok, Erdélyből elszármazott szász látogat haza. A szász népviseletbe öltözött fiatalok és a szász népdalokat előadó fúvós zenekar teszi hangulatossá az eseményt.