Vaja Vay-kastély

Vaja Vay-kastély

A vajai Vay-kastély egy különleges téglány alaprajzú, egytraktusos épület, melynek átellenes sarkain sátortetővel fedett pártázatos tornyok emelkednek. Az épületet a 17. században építették (alápincézett, kétemeletes téglaépület, melynek helyiségeit a második emelet kivételével beboltozták), a 19. század elején átalakították, majd később is még többször módosították megjelenését.

1962-ig az épület a romantikus stílusú átalakítás jegyeit viselte magán: csúcsíves ablakai és a pártafokok mögé süllyesztett sátortető a tornyokon egy középkori vár képét idézték.

1962-ben történt kutatással egybekapcsolt helyreállítása során a homlokzat eredeti helyükön feltárt reneszánsz ablakkereteit kibontották, ebből a korból való ablakkiosztását és a hiányzó nyíláskereteket rekonstruálták, és -ahol megmaradt- ott látni engedték az ehhez az építési periódushoz tartozó vakolatot.

A helyreállítás során igyekeztek az 50-es évek “funkcionalista” változtatásait a belső térben is módosítani, azaz rekonstruálni a történeti térelrendezést.  A kastély ezután kiállításnak, könyvtárnak adott helyet.

Vaja Vay-kastély

1996-2001 között ismét teljes körű felújítást végeztek a kastélyban, melyet hitelesítő kutatás előzött meg. A kutatás számos új adalékkal szolgált az épület építéstörténetéhez. A kastély a 16. század végén, a 17. század első negyedében épült kastélyok (Kéked, Golop) sorába illeszkedik.

Még a 17. században az épület északnyugati sarkához egy háromszintes, pártázat mögé rejtett tetős tornyot építettek, melyhez a bejárati ajtót az első emeleti nagytermen keresztül biztosították. Belső kialakítását szintenként egy-egy boltozott terem és egy árnyékszék jelentette.

A torony nyugati homlokzatának felső részén az építési tábla 1659-ben befejezettnek mondja az építkezést. Később az épület délkeleti sarkához hasonló tornyot építettek. Az épület a lényegében ma is látható tömegformáját a 18. század elejére nyerte el.

Ezután a 19. század második felében nyúltak ismét hozzá, ekkor a reneszánsz nyíláskereteket cserélték ki, helyettük romantikus, gotizáló homlokzatot alakítottak ki. A munkálatok a belső tereket sem hagyták érintetlenül, ez utóbbi beavatkozások nyomait a 17. századi állapot bemutatásának, rekonstrukciójának jegyében, mely művészettörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, visszabontották.

Elérhetőség:

Vay-kastély

Vaja, Damjanich út 75-79.