milano Viktor Emánuel Galéria

Olaszországban szigorították az utazási előírásokat

A vonaton és taxin utazás szabályait is szigorították az azonosított Covid-19 betegek számának ugrásszerű növekedése miatt, és a római kormány további korlátozásokat tervez a karácsonyi ünnepek időszakára az egészségügyi miniszter hétfői közlése szerint.

A közlekedési tárca hétfőn közzétett új szabályzata szerint az autóbuszok első ajtaján az utasok csakis akkor szállhatnak fel, ha a vezetőt plexifallal el tudják szigetelni. Sofőröknek és utasoknak továbbra is kötelező a maszk viselete az összes közlekedési eszközön. A buszokat, villamosokat és metrószerelvényeket naponta egyszer fertőtleníteni kell.

A nagyobb pályaudvarokon, például Rómában, Firenzében vagy Milánóban, a vonatokra történő felszállás előtt kell ellenőrizni az utasok védettségi igazolását. Más esetben a vonaton a kalauz a jeggyel együtt kéri ugyanezt.

Ha a vonatokon Covid-19 beteget azonosítanak, a kalauz vagy a vasúttársaság más dolgozója megállíthatja a járatot, azonnali egészségügyi beavatkozást kérve.

A taxikba vagy más személyfuvarozó szolgáltatások járműveire legfeljebb két utas szállhat be, a hátsó üléseken foglalhatnak helyet, egymástól megfelelő biztonsági távolságra. Ennél többen csak egyazon háztartásban élők utazhatnak egyszerre a taxiban, azzal a feltétellel, hogy az első utasülést plexifalnak kell elválasztania a gépkocsivezetőtől. A sofőrnek és az utasoknak is kötelező maszkot viselniük.

Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai azt mutatják, hogy a húszból négy tartományban és Bolzano térségében ugrásszerűen emelkedett az újonnan azonosított fertőzöttek száma. Az utóbbi egy hét alatt országosan 41 százalékkal több új fertőzöttet regisztráltak a korábbi hét naphoz képest: Liguriában 88 százalékkal, Friuli Venezia Giuliában 74 százalékkal, Lombardiában 58 százalékkal emelkedett az új betegek száma.

Az utóbbi egy héten tizenhárom százalékkal nőtt a kórházban kezelt betegek száma, és egy hét alatt 390-en haltak meg a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben.
A járvány terjedését mutató reprodukciós ráta hétfőn átlépte a kettes értéket.

Massimiliano Fedriga az észak-keleti Friuli tartományi elnöke közölte, hogy a régió a szigorítások küszöbén áll, a következő hetekben a jelenlegi fehérből úgynevezett sárga fokozatú övezetbe léphet át, ami többek között a múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek újbóli lezárását jelentheti, a vendéglátó helyiségek nyitvatartásának korlátozásával, valamint a tartományba történő be- és kilépés ellenőrzése szigorításával járhat.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter korábbi kijelentése szerint az újabb tetőzést a karácsonyi időszakra várják. Ha szükség lesz rá, a kormány kész az ünnepekre vonatkozó óvintézkedéseket bevezetni a vásárlóutcákba belépők számának korlátozásától kezdve egészen az ünnepi asztalnál helyet foglalók számának meghatározásáig, ahogyan tavaly is történt.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a lezárást az oltások felgyorsításával lehet elkerülni.

Sajtóinformációk szerint a tervek között szerepel a jelenleg egy évig érvényes védettségi igazolás hatályának csökkentése, s ez az oltások harmadik adagja beadásának előre hozatalát jelenti.
December elsejétől kezdik a 40 és 60 év közöttiek emlékeztető oltásának beadását.
MTI