A Bátori-barlang (más néven Hárs-hegyi-barlang, Aranka-barlang, Báthory-barlang, Nagy-hárshegyi-barlang) a tengerszint felett kb. 440 m magasban nyíló barlang Budapest II. kerületében.
Valószínűleg a pliocén korszakban alakították ki a hévizek triász időszaki mészkőben, melynek felsőbb szakaszai átnyúlnak a hárshegyi homokkőbe. A gömbfülkéken túl számos képződmény (kalcit, borsókövek, cseppkövek) található benne. Néhány helyen hematit- és limonittartalmú telepek láthatók.
Bátori barlang elnevezése
A barlang Bátori (egyes források szerint Báthory) László pálos szerzetesről kapta a nevét, aki – a hagyomány szerint – a 15. század közepén, 20 éven át remetéskedett itt és a Bibliához magyar nyelvű magyarázatokat írt. (Téves az a hiedelem, hogy magyarra fordította a Bibliát.) Természetesen semmi köze a nemes Báthory családhoz, ezért írta nevét is az egyszerű írásmóddal.) A Vasárnapi Újság 1878-ban arról tudósított, hogy a Hárshegy alatt talált, ismeretlennek hitt, a turista társaság egyik nőtagjáról Aranka-barlangnak elnevezett üreg századok óta ismert, s az megegyezik a Bátori-barlanggal.
A barlang felfedezései
A 19. században
A középkor óta feledésbe merült barlangot 1830-ban egy Tomola Nándor nevű kereskedő fedezte fel ismét. Tomola egy mécsessel világítva járta be a kusza, szerteágazó járatokat és térképvázlatokat is készített. Feltehetően neki köszönhető hogy Budaváros határozatban intézkedett a barlang elnevezéséről. A barlangról a Magyar Hírlap 1850-ben, majd Palugyay Imre 1852-ben tett említést. Később a kor neves geológusa, Szabó József is leszállt a mélybe, és arról számolt be, hogy a barlang folytatását mesterséges eltömés zárja el, amelyről feltételezte, hogy a budaszentlőrinci pálos kolostorral állhat összeköttetésben. 1878-ban Margó Tivadar ott több, akkor még a budai faunában különleges denevérfajt írt le.
A 20. században
1911-ben a Zugliget Egyesület kezdeményezésére a főváros elöljárósága kitakaríttatta a barlangot, lépcsős lejáratot építtetett és a bejáratot díszes vasráccsal zárta le. A külső sziklafalon Bátori munkásságát megörökítő fekete márványtáblát, mellé üveges keretbe egy festmény másolatát helyezték el, amely a remetét a barlangban, munka közben ábrázolta. 1917-19 között Kadić Ottokár többször járt a barlangban és felmérte azt. Ekkor lényegesen hosszabb szakasz volt ismert, mint a II. világháborút követően (Bánya-szakasz, Piramis-ág). A barlang másodszori kiépítése 1931-ben Havran Imre iparművész tervei alapján készült el, amikor a bejárati terembe egy márványoltárt helyeztek el.
Mindezt azonban az 1961–1974 közötti, először Szitár Ferenc, majd Vajna György barlangkutató szakembergárdája és önkéntesek által végzett alapos feltárás sem erősítette meg. A feltáró munkálatok során megtalálták a pálos kápolnát, a szerzetesi lakhelyet, és a lépcsősorokat, amelyek a közlekedést segítették. Gyönyörű cseppkőformái mellett gazdag őskori leletanyag került elő (többek között gyapjas orrszarvú, és gímszarvas csontvázak), de találtak benne Zsigmond, és Miksa korabeli ezüst érméket, Mária Terézia idejéből származó bronzpénzt is. A barlangot tehát a neolitikum, a rézkor, a bronzkor, és a középkor emberei is használták. Az 1700-as években bányászat is folyt itt, arany és ezüst reményében.
A kutatás előrehaladtával, az iszonyatos mennyiségű kitöltésanyag kitermelhetősége érdekében, bányászati módszerekkel egy mesterséges bejáratot robbantottak a barlang főtermének alsó síkjában. Az így készült nyílásba csillepályát fektettek le, így meggyorsíthatták a majd’ egy évtizedig tartó munkát. (Ez a bejáratot jelenleg – 40 évvel a létrehozása után – kőtörmelék és föld zárja el – a vasajtón kívül.) A barlangot kitöltő, részben már áthalmozott üledék eltávolítását a BSE Barlangkutató Csoport 1985-ig folytatta.
Miután felelőtlen és amatőr kutatók több balesetet is szenvedtek, a barlangot, értékekben való gazdagsága és veszélyessége miatt lezáratták a nyilvánosság elől.