Losinj sziget a Kvarner-öböl nyugati szélén, hosszan elnyúlik Cres alatt. Ahogy Cres szigetnél említettük, egykoron egy sziget volt Cres és Losinj, de az ókorban a sziget(ek) akkori uralokdói a Római Birodalom rabszolgái kiásták a Cres és Losinj közötti földrészt, hogy könnyebben átjárjanak a birodalmi hajók a két sziget között. Ma az osori forgóhídon lehet átjárni a két sziget között.
Losinj szigetet egy keskeny autóút vágja ketté. Erre vannak felfűzve a losinji települések. Losinj sziget első számú nyaralási úticél, hiszen viszonylag közel van Magyarországhoz és viszonylag könnyen megközelíthető. Ami az árakat illeti, magasabb apartman árakkal és magasabb szintű szolgáltatásokkal találkozunk, mint a szomszédos Cres, vagy éppen a Krk szigeten. Ennek magyarázata az, hogy Losinj elsősorban az olasz- és német turisták kedvelt üdülőhelye. Érdemes azonban összespórolni egy losinji nyaralásra, mert tényleg csodálatos a sziget, a környék is sok látnivalót kínál és nyugati színvonallal találkozhatunk.
Mali Losinj
Losinj sziget nem rendelkezik túl sok településsel. A két említésre méltó település közül a nagyobbik és forgalmasabb Mali Losinj. A szó magyar jelentése: Kis Losinj. Egykoron Veli Losinj volt Losinj sziget központi települése, majd átkerült a sziget irányítása ide Mali Losinjba és sokszorosára nőtte Veli Losint. Mali Losinjon tulajdonképpen keresztül megy a losinji autós főút. Mali Losinj mára annyira kinőtte magát, hogy már nemcsak az eredeti nyugati tengerparti részt nőtte be, de átkúszott a sziget keleti oldalára is, így Mali Losinj keleti oldalán is találhatunk olyan szálláshelyet, amelyik tengeri panorámával rendelkezik.
Mali Losinj óvárosa egy hatalmas kikötőbe, illetve kikötő köré épült. Mára a kikötői épületeket teljesen felújították és szép színesre festették le a házakat, palotákat és szállodákat. Felemelő érzés Mali Losinj kikötői sétányán sétálgatni és áttekinteni a túloldalra, hiszen a ragyogó olykor türkizkék, máskor mélykék Adria vizéhez jól mennek a sárga, vörös színűre festett épületek.
Mali Losinj kikötőjéből egy gyalogút indul a tengerpart mellett szorosan. Érdemes végigsétálni ezen a kis utacskán, mert rövid sétával elérjük a helyi autókempinget, sok-sok öblöt, ahol kedvünkre fürödhetünk. Az egyik legnagyobb öbölben, a Cikat strandnál igazi homokos tengerpartot találunk.
Veli Losinj
Veli Losinjba (magyarul: Nagy Losinj) Mali Losinjon keresztülhajtva lehet eljutni. A Veli Losinjba vezető autóút keskeny, nagy és éles kanyarokkal megáldott útszakasz. Veli Losinjba érkezvén figyeljünk mert hamar elérünk a város végén található nagy parkolóba. Hiába nagy ez a parkoló, üres helyet nem nagyon fogunk találni, így érdemes ott megállni a falut megkerülő úton, ahol csak tudunk. Veli Losinj annyira kicsi, hogy bárhonnan hamar beérünk az óvárosba.
Veli Losinj leglátványosabb és legérdekesebb helye a fenti fotón látható kikötő. Mali Losinjnál írtuk mennyire szép a kikötő a sok színesre festett házzal. Nos, Veli Losinj panorámája sem marad el Mali Losinjétől. Itt is szép színesek, olyan igazi mesebeliek a házak. Érdemes beülni az egyik kikötői cukrászdába, megkóstolni a helyi specialitásokat és megpihentetni a szemünket egy kicsit ezen a szép téren, a házakon. Idehaza úgyse sűrűn látunk ilyen épületeket.
A nasink elfogyasztása után sétáljunk végig a templommal szemközti, északi sétányon. Ekkor kijutunk a Losinj-öbölbe. Tavasszal és ősszel – amikor már nincs akkora forgalom a tengeren – vízben ugrándozó delfineket fedezhetünk fel. Ez a Losinj-öböl az adriai delfinek kedvenc helye.
Hajós kirándulások Losinjon
Mind Veli, mind Mali Losinjból több hajós kirándulást szerveznek. Az egyik legnépszerűbb ilyen hajós túra a Delfin túra. Ezek a kirándulások Losinj körül a Losinj-öbölbe mennek. Hacsak nem tavasszal vagy ősszel fizetünk be a túrára, szélcsendes időben, akkor nagyon kicsi az esélye, hogy valóban igazi delfinekkel találkozzunk.
További túraként elvisznek minket a Mali Losinjjal szemben fekvő Susak szigetre (a Susak sziget egy igazi homoksziget) illetve az Ilovnik szigetre. Az Ilovnik sziget pedig egy temetősziget.
Bármelyik hajós kirándulást is válasszuk tartalmas programban lesz részünk.