Olaszországban az északi városok, mint Torino és Milánó, ipari és kereskedelmi beállítottságúak, akárcsak versenytársaik bárhol Európában. Az életszínvonal magas; az autók és a második ingatlantulajdon aránya például magasabb, mint Nagy-Britanniában. Az elsőrendű vasútvonalak – feltűnően alacsony díjszabással – és a kiváló autósztrádák gyors és kényelmes közlekedést biztosítanak mindenütt északon. Dél-Olaszország, a Mezzogiorno, azaz „a déli nap hazája” mindezzel tökéletesen ellentétes. Itt a becsület és a középkori magatartásnormák parancsolnak: szenvedélyes ragaszkodás a családhoz, örökös bizalmatlanság a kívülállókkal szemben.
Az Észak és Dél között különbségek ellenére a történelmi örökség, a kultúra, a művelt és kifinomult ízlésű itáliaiak alkotásai – közös, maradandó dicsőség. Délen, Paestumban, Selinuntében és Agrigentóban a görögországiak szépségéhez mérhető ókori templomok állnak, valamint olyan öntözőrendszerek, amelyeket az arab gyarmatosítók vezettek be ezer évvel ezelőtt. Közép-Olaszországban található Firenze, a reneszánsz bölcsője és Róma. Köröttük Leonardo da Vincit, Dantét és Szent Ferencet idéző tájak terülnek el, ahol a dombtetőn városkák és a domboldalon teraszok termik századok munkájának gyümölcsét.
Genova kivételével az északi városok többsége annak a nagy síkságnak a szélén helyezkedik el, amelyet Olaszország legnagyobb folyója, a Pó épít és szel át. A városok mint gyöngysor fűződnek fel a Milánótól az Adriáig húzódó nyílegyenes római út, a Via Emilia mentén: Piacenz, Parma, Reggio nell’ Emilia, Modena, Bologna, Imola, Faenza és Forli. Az út a népszerű fürdőhelynél, Rimininél éri el a tengerpartot. E városok közül a legfontosabb Bologna, amely a campaniai Capuával áll vitában a legrégibb város titulusáért: csaknem 3000 éve megszakítás nélkül lakják.
A síkság északi felén a városok az alpesi völgyek bejáratánál sorakoznak. Ezek ugyancsak ókori alapításúak, de sokuknak jelentős ipara fejlődött ki a múlt század során. Torino (FIAT gépkocsik), Ivrea (Olivetti írógépek és elektronika), Biella (gyapjú), Varese (gépipar), Como (selyem), továbbá a gépipari városok: Lecco, Bergamo, Brescia. A városok harmadik sorához tartozik (a „felföld” és az „alföld” között) Vercelli, Novara, Milano, Padova és Treviso.
Említendők még a Pó folyó partján, illetve közelében levő városok: Pavia, Cremona, Mantova és Ferrara. Végül a folyó deltájában fekszik a páratlan Velence és Ravenna: Velence, a „tenger királynője” kiemelkedő rangját magasztos múltja, művészeti öröksége és sziget volta magyarázza; Ravennáét pedig az a tény, hogy egykor a nyugat-római birodalmi székhely szerepét töltötte be.
Közép-Olaszországot a völgybeli legjelentősebb Észak-toscanai városokon (Firenze, Pistoia, Pisa, Lucca) kívül hegyi települések jellemzik. Többségük Dél-Toscanában, Umbriában és Marchéban található. Különleges alaprajzú a hegygerincen szétterülő, csillag alakzatú Urbino és a háromszögletű Siena. A többi, például Perugia és Assisi festőien simulnak a zöldellő lejtőkhöz.
Délnek ugyancsak vannak hegyi városai, a legfeltűnőbb Enna és Erice Szicíliában. A legjelentősebb déli városok a tengerparton találhatók, és görög-római eredetűek. Közéjük sorolható Nápoly, Brindisi, Taranto, Reggio di Calabria, Messina, Catania, Siracusa és Agrigento. A bizánci uralom számos déli város klasszikus hagyományait gazdagította, de később a feudalizmus a városi és vidéki élet általános stagnálását idézte elő.
Az olaszországi városi, urbánus életmód – amely leginkább az olyan, nem túlzottan iparosodott városokban érhető tetten, mint Bologna és Firenze – a vidéki területekre is kiterjed, ahol még a lakosságnak kb. 30%-a él, és a munkaerő 10%-a a földeken dolgozik. A legtöbb gazdálkodó nem elszigetelt tanyán vagy falucskában lakik, hanem nyüzsgő „községekben”, amelyek (elsősorban délen) akár 60.000-es lélekszámúak is lehetnek.
Ezekben a községekben az élet és maga a település elrendeződése is hasonló mintákat követ. A település közepén van egy nagy, nyílt, kikövezett tér, a piazza. Egyik végén – homlokzattal a tér felé – áll a templom; mellette a községháza. Egy másik középületben található a carabinieri, azaz csendőrség, amely olykor még a parányi falvakban is megtalálható. Az újabban létrehozott polizia főleg a tartományi fővárosokban és a nagyobb városokban van jelen. A piazzát a bank, néhány bár és üzlet veszi körbe, a helybeli földbirokosok és értelmiségi családok nagy házainak társaságában.
A piazzán a szín változásának megvan a pontos napi forgatókönyve, amely az olasz életmód élőképét kínálja a megfigyelőnek. Hajnalban a gazdálkodók bukkannak elő, útközben a földjükre menet felhajtanak egy kávét; vannak, akik még szamarat vagy lovat hajtanak, főként délen. Őket a gyerekek követik; Olaszországban a tanítás 8 és fél 9 között kezdődik. A kisebbek az általános iskolába tartanak; a nagyobbak busszal valamelyik szomszédos város középiskolájában vagy egyetemére. Az üzletek is korán nyitnak – 8 óra előtt –, akkorra már az iparosok és kézművesek lármája is gazdagítja a hangzavart. Hetenként egyszer piac tölti meg a teret. Később az értelmiségiek – orvosok, ügyvédek, stb. – is megjelennek a hivatalnokokkal egy időben.
Bizonyos hivatalok és az üzletek késő délutántól estig ismét nyitva vannak. 7-8 óra tájban (télen korábban) a piazza és a főutcák újra megelevenednek. Ez a passeggiata ideje, a szokásos esti fel-alá korzózásé, a kötetlen csevegésé, panaszkodásé, a kiöltözésé, a tinédzserek és fiatalok számára a játékos évődésé. Csak az özvegyek és anyák maradnak ki a passeggiatából, ők a vacsorát készítik otthon.
Késő este, vacsora után visszatérhet az élet a piazzára, elsősorban a nyári estéken, amikor a férfiakat a kocsmákat vonzzák, a fiatalok és a jegyespárok pedig korzóznak