Tartalomjegyzék
Lárnaka (görögül Λάρνακα, régiesen: Lárnax [Λάρναξ] angolul Larnaca) Ciprus szigetén található és a Ciprusi Köztársasághoz tartozik. A város Ciprus legrégebbi városa és az ásatási bizonyítékok alapján, már 6000 évvel ezelőtt is laktak ezen a területen. Az ókorban Kition-nak hívták. A legenda szerint azért nevezték Kition-nak, mert Noé dédunokája Kittim alapította a várost. Larnaca a sziget egyik legnagyobb települése és a sziget egyik legnagyobb kikötőjével és repülőterével rendelkezik.
Népessége megközelíti a 100.000 főt, kiemelt turisztikai központ köszönhetően a fővároshoz, Nicosia-hoz való közelségéhez és Ayia Napa-hoz, mely az ország legnagyobb buli városa. Számos híres fesztiválnak ad otthont a város, ami közül talán az egyik legfontosabb a Kataklysmos(május 10 és június 13.-a közötti fesztivál, melyet csak Ciprusban ünnepelnek. Az áradás ünnepének is nevezik)
A Larnaca városa két elkülönülő részből áll: az egyik az öregebb óvárosi rész, míg a másik pedig a hotelekből és éttermekből álló partvonal.
Larnaca megközelítése
Larnaca repülővel: Legkönnyebben a várost repülővel lehet megközelíteni az országon kívülről. A Larnaca nemzetközi repülőtérnek köszönhetően számos ország indít járatokat a várostól 6 kilométerre nyugatra található repülőtérre. A repülőtéren nemelérhető a csomagmegőrző szolgáltatás. Taxik és menetrend szerinti buszokat indítanak a repülőtérről.
A taxik úgynevezett megosztott taxik, melyek 4-7 személyt képesek szállítani. A taxik elvihetnek téged Larnaca-ból Nicosiába vagy Limassol-ba.
Larnaca és környéke
Larnaca városa nem túl nagynak mondható és a legfontosabb részeit könnyen bejárhatod akár gyalog is. A tengerpart mellett található sétány (Phinikoudes) esténként ajánlott a romantikusabb beállítottságú emberek számára.
A törvény szerint a taxisoknak mérőórával kell(ene) rendelkezniük, de nagyon sok taxi nem rendelkezik ilyen berendezéssel. Az alap díj valahogy így néz ki: 65 cent az alap + 22 cent/km, éjfél után pedig újabb díjakat szednek be az utasoktól.
Larnaca látnivalók
Larnaca városában a következőket ajánlott megnézni:
- Szent Lázár templom, egy ortodox templom, amit a 9. században építtetett VI. Leo császár. Állítólag a bibliai Lázár(Mária testvére) sírjánál építették a templomot, akinek a testét 890-ben találtak meg ezen a helyen. A testét Konstantinápolyba vitték és végül Marseille-ben kapott végső nyughelyet Lázár teste. A templomban látható szarkofág pedig üres.
- Larnaca sós tó a várostól nyugatra található, közel a repülőtérhez. Telente(november-március között) rózsaszín flamingókat lehet errefelé látni
- Hala Sultan Tekke vagy más néven Umm Haram mecset(törökül: Hala Sultan Tekkesi), egy muszlim szentély Larnaca mellett a sós tó partjánál található. Umm Haram(“Piramisok anyja”) Mohamed anyja volt, vagyis csak a dajkája, aki Mohamed igazi apjának volt a nagynénje. Viszont 6 éves korától ő nevelte a prófétát. Ciprusban halt meg egy győzelmi diadalmenet közben, mikor leesett a lóról és kitörte a nyakát.
- Faneromeni templom(Ekklisía tis Faneroménis) a város központjában található és számos építészeti stílus található meg a templomon. Jelenleg egy márvány mauzóleum látható mellette.
- 18. századi vízvezeték(Kamares) A vízvezeték a Limassol felé tartó úton tekinthető meg. 1745-ben a törökök kezdték el építeni és 1939-ig használták.
- Tengerparti erőd: 1625-ben kezdték el építeni a törökök. Az angyol gyarmatosítás következtében börtönként használták az 1900-as évekig. Most itt egy múzeum üzemel, ahol megtekintheted a kivégzésre használt termeket és eszközöket, ciprusi hadászati eszközöket.
- Panagia Angeloktisti templom: 6. században épült. A templomban meg lehet tekinteni az ember nagyságú bizánci Szűz Mária mozaik
- Djami Kebir mecset Buyuk Cami vagy Cami Kebir nevek mindegyik ugyanazt a mecsetet jelentik. Larnaca központjában láthatjuk, a középkori erőddel szemben nem messze a Lázár templomtól. A mecset jelenleg is használatban van. A mecset meglehetősen egyszerű felépítésű. 16. században építették és régebben keresztény templomnak is használták. 2010 nomberében restaurálták utoljára. A mecset előtt található pár érdekes sírkő is.
Larnacai sós tó a háttérben látható az Umm Haram mecset
Látnivalók Larnaca környékén
Érdemes megnézni a környéken:
- Dél- és kelet-ciprus partjai
- Ayia Napa
- Kapparis
- Protaras
- Cape Greco
- Agia Triada
- Protaras
- Lefkara: világhírű a csipkeszerű hímzéseiről. Állítólag Leonardo da Vinci figyelmét is felkeltette a város által készített áruk.
- Choirokoitia: UNESCO világörökség része a világ legfontosabb neolitikus települését találták itt a feltárásoknak köszönhetően.
Búvárkodás Larnaca-ban
Ciprus egyedülálló helyszínnek számít a búvároknak is, hiszen egész évben merülhető a vize, köszönhetően a vízhőmérsékletnek. Ettől függetlenül még nem lenne igazi búvár csalogató hely, kellett hozzá a Zenobia comphajó is. A hajót 1979-ben építették 180 méteres méreteivel elképesztő látványt produkált, főleg ha jól meg volt pakolva konténerekkel. A comp már a legelső útján elmerült Ciprus közelében, Larnaca-tól alig 1,5 km-re a teljes rakományával, autókkal mindennel együtt. A hajó teljesen épségben van és a rakomány is nagyrészt megőrizte a régi képét. Állítólag a ballaszt számítógép rendszerével voltak problémák és emiatt történt a baleset. A merülésben a teljesen kezdők is részt vehetnek, hiszen a 16 méternél kezdődik a hajó és egészen 42 méter mélységig csodálhatjuk az elsüllyedt nevezetességet. Ha jó repülővel utazol, akkor ráadásul landoláskor még a gépből kinézve is láthatod a roncs árnyékát egy szerencsés pillanatodban. Ha tapasztaltabb búvár lennél, akkor pedig a hajó belsejét is megtekintheted. A búvár központok komplett túrákat rendeznek a hajónál, hiszen akkora, hogy egy-egy merüléssel lehetetlen végignézni a hajó minden fontosabb részét.
Helyben két búvár központ található:
Ipha Divers: (Dhekelia út), 2, Pyla Gardens, Dhekelia Road, Larnaca, 7081, Ciprus; Tel/Fax +357-24-647519; email: info@alpha-divers.com. Oktató központ és egy Britt búvár klubhoz tartozik. A Lordos Beach Hotel és a Mariandy Hotelnél található.
Dive-In Ciprus: Blu View Residence, 132 Piale Pascha, Larnaca 6027; tel. +357 24-627469; email larnaca@dive-in.com.cy. PADI 5 csillagos búvár központ és területi SDI /TDI iroda, amely kifejezetten Zenobia-hoz viszi a merülőket. Nitrox és Penetration(olyan merülések, mikor roncsba, barlangba, jeges merüléseknél, vagy a vízalatti ember alkotta építményekbe merülnek) merüléseket is biztosítanak tapasztaltabb búvároknak. Teljes PADI, TDI TecRec és SDI oktatások is elérhetőek itt.
Piac Larnacaban
A piac minden vasrnap az Ermou utcán található 10:00 és 13:00 óra között.
Mindenféle holmit vehetsz magadnak csapott árakon. mint például ruhákat, helyi készítésű árukat, szuveníreket, cd, dvd-ket, divat kiegészítőlet, elektronikai eszközöket, rágcsálókat, gyümölcsöket vagy akár virágokat. A legjobb vétel a piacon a szuvenírek, friss gyümölcsök, melyeket nem vehetsz meg olcsóbban a városban. Ha nem is akarnál venni semmit akkor is érdemes megnézni a színes bazárt.
Larnaca Szállás
Időjárás Larnaca
Larnaca időjárása hasonló a Cipruson található összes városéhoz, így érdemes megnézni Ciprus Időjárását.