Fira

Fira, Santorini fővárosa, 260 méter magasan helyezkedik el. Ha a régi kikötőből jövünk, majdnem 600 lépcsőt kell megmásznunk ahhoz, hogy fölérjünk, de megéri, mert páratlan kilátás tárul elénk.

Fira egy tipikus kiklád város, fehér házakkal, kékre festett ablakokkal és keskeny, köves utcákkal. 1956-ban, a földrengés során a város nagy része megsemmisült, de a XVIII. századi épületek megmaradtak. Sok épület a velencei uralom idejéből származik, például néhány kupolás templom és a gyönyörű kilátással rendelkező veranda is.

Fira

Manapság Fira egy nyüzsgő város, nyáron, főszezonban a keskeny utcácskák zsúfoltak, az éttermek és boltok megtelnek turistával. Az 1600 firai lakos és a sok athéni bolttulajdonos gondoskodik arról, hogy elköltsük a pénzünket. Találunk sok kaldera-parti éttermet, kávézót, ékszerüzletet, mindenféle boltot, bárt, night clubot. De az is igaz, hogy ha letérünk a szokásos turista útvonalról,  kihalt, nyugis  utcákat találunk, mert az átlagos turista csak azt a 2-3 utcát keresi fel ami a kaldera szélén van. Érdemes elkalandozni!

Fira legismertebb és legzsúfoltabb utcája az a kettő, ami a szakadékkal párhuzamosan fekszik. Fira alatt található a régi kikötő, amit ma már csak a hatalmas óceánjárók használnak. Az utasokat kisebb hajókkal hozzák ki a partra, ahonnan vagy szamárháton, vagy a felvonóval, vagy gyalog jöhetnek fel a városba.  Ha felvonóval szeretnénk le vagy feljönni, 4 euró felnőtteknek, 2 gyerekeknek az ár irányonként és fél óránként jár elvileg. Azért elvileg, mert ha kiköt egy nagy hajó, vagy az utasoknak vissza kell menni időre, akár folyamatosan is mehet. Szerencse kérdése, mindenesetre érdemes kipróbálni, mert érdekes dolog elsuhanni a sziklák mellett, felett.

Fira Santorini

Lent a kikötőben van néhány étterem, bolt, kacsák, kutyák, macskák és szamarak. Ha valaki vulkántúrára indulna, melyek a régi kikötőből indulnak, ide kell lejönni. A másik kikötő, Athinios Port innen kicsit messzebb van, onnan, vagy oda a menetrend szerinti járatok szoktak indulni és az egynapos vulkántúra  hajói.

Fira főtere kicsit távolabb található a szép kilátású részektől, de szinte biztos, hogy fogtok ott járni. Rengeteg étterem, netkávézó, egy szuper gyrosos, képeslapokat áruló bolt, stb. található a téren. Délután itt  hatalmas dugó szokott lenni, mivel az oiai naplementére induló és onnan visszatérő buszok feltorlódnak.

Fira Szantorini

Látnivalók

– a kilátás, a kilátás, a kilátás!
– érdemes elsétálni Imerovigliig a kalderaparti sétányon, örök élmény lesz!

Éttermek, tavernák, bárok

Mivel Fira a sziget fővárosa, rengeteg vendéglátóipari létesítményt találsz.

Közlekedés

Mivel ez Santorini fővárosa és ezen a szigeten (majdnem) minden út ide vezet, szinte kihagyhatatlan. A buszok pl. innen indulnak, ide térnek vissza.