Chichen Itza, a misztikus maya főváros Mexikó második leglátogatottabb műemléke. Feljegyzések szerint 435-455 között alapították, lakói kizárólag főpapok és magas rangú méltóságok voltak.
Chichen Itza jelentése szabad fordításban „az itzai kút kávájánál”, s a város alatt fekvő víznyelőre utal. Mivel földrajzi elhelyezkedése miatt a vidékre a folyamatos szárazság jellemző, az őslakók hatalmas kutakat létesítettek és azokból nyerték az életet adó vizet, mely a környező mezőgazdasági területeket is öntözte.
A mayák
Bár rendkívül fejlett civilizációval rendelkeztek, valójában igen keveset tudunk róluk. Kiválóan értettek a matematikához, csillagászathoz, építészethez és a művészetekhez. Épületeik, melyek hasonlóan az egyiptomi piramisokhoz, nagyrészt az uralkodók temetkezési helyéül szolgáltak, a hosszú évszázadok és a háborúk pusztításai során kissé megrongálódtak.
Művészetük megdöbbentő ábrázolásmódról híres, hiszen a legtöbb esetben harci eseményeket, szörnyeket, emberszívet lakmározó sasokat használtak díszítőelemül. Legfőbb istenük a Nap volt, és igen fontos volt számukra, hogy folyamatosan kiengeszteljék az Eső Istent is, melynek szobra szinte minden épületen megtalálható, kultúrájuk szimbólumává vált.
Látnivalók Chichen Itzában
A maya városok alaprajza minden tekintetben megegyezik és a Kozmoszt ábrázolja. A fő tengely az életet jelképezi keletről-nyugatra, ahogyan a Nap kél és nyugodni tér. A központi terület a Túlvilág tavát ábrázolja, melyet templomok ölelnek körül, ahol emberáldozatokat mutattak be. Az itt található belső sötét kamrák a csillagok vizsgálatára szolgáltak, melynek eredményeként az utókor nem kevesebbet mint a pontos naptárat köszönheti.
Kastély
Chichen Itza legszimbolikusabb piramistemploma Kukulkán, a híres kígyóisten tiszteletére épült, vallási, uralkodói és csillagászati célokat egyaránt szolgált. Kilenc terasza a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. Az 55 méter magas kőtemplom tetejére egy korábbi baleset miatt ma már nem lehet fellátogatni, de ez volt az a helyszín, ahol a legyőzött ellenség szívét kivágva győzelmi áldozatot mutattak be. Az épület pontosan észak-dél-kelet-nyugati tájolású és minden oldalán 91-91 lépcsőfok található. Különösen a tavaszi napforduló idején a leglátogatottabb, hiszen a kelő és nyugvó Nap árnyékai ekkor egy, a templomból előkúszó kígyó alakját jelenítik meg.
Harcosok temploma
A harcosok temploma szintén egy lépcsős piramistemplom, a tetején egy Chacmool-szoborral. Az épület a harcos élet szépségének szimbóluma, mellyel a katonai erényeket példázták.
Labdajáték-pálya
A különleges akusztikával bíró, téglalap alakú pálya hosszanti irányban 6,5 méter magas falakkal határolt terület, melynek két végén egy-egy körgyűrű található. Rituális labdajáték helyszínéül szolgált, ahol a labdát a kezek és lábak használata nélkül csípővel és vállal kellett átcsempészni a gyűrűkön. A korántsem könnyű játékot csak férfiak játszhatták, akik 5-5, vagy 7-7 fős csapatokat alkottak. A kutatások során a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a játék az életért folyt, ám az a mai napig vitatott, hogy csupán a vesztesek kapitány vagy netán az egész csapat vált-e a győztesek áldozatává.
A Csiga
A háromszintes, henger alakú épület obszervatórium volt, melynek gömbkupolájához csigalépcső vezet fel. Ablakainak és ajtajainak helyzete lehetővé tette a naplemente, a Hold és a Vénusz bolygó vizsgálatát. Ez a helység rejti a maya naptár kialakításának titkát is, hiszen sarkaihoz egy-egy vízzel teli kőedényt helyeztek, melyen visszatükröződött a csillagok állása, lehetővé téve így a pontos megfigyeléseket és feljegyzéseket.
Az Áldozat kútja
A szent kút a szárazság idején szolgált az áldozati rítusok helyszínéül. Ezen időszakban ugyanis gyerekeket és felnőtteket dobtak élve a kútba az Eső Isten tiszteletére. A kútban azonban drágaköveket és edények darabjait is találtak a régészek, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Áldozatok kútja egyben zarándokhely is volt.
Noha már csak műemlékek ezek a valamikor csillagok vizsgálatára szolgáló épületek, Chichen Itza misztikuma nem csupán a tudósokat vonzza, hanem egy fantasztikus mexikói utazás, nyaralás közben a történelemre, elveszett kultúrákra is fogékony látogatókat is.