Cres sziget nyaralás

Cres sziget nyaralás

A Cres sziget a Kvarner-öböl nyugati szélén fekszik. A Cres szigetet legkönnyebben a szárazföld felől komppal (a Provorina-Brestova járattal) lehet megközelíteni. Cres szinte mindenhez közel található, könnyen és gyorsan elérhető mégsem túl népszerű nyaralási célpont.

Cres Horvátország legnagyobb szigete. Egykoron Cres össze volt kötve Losinj szigettel, de az ókorban a rómaiak kiásták a két sziget közötti tengeri csatornát. Ettől kezdve két különálló sziget lett Cres és Losinj. Ma Orosnál egy mozgóhídon áthajtva lehet megközelíteni Losinj szigetet.

Cres város

Cres város, Cres sziget felső felén, egy kis öbölben helyezkedik el. Cres óvárosában épségben megtalálható az egykori velencei uralomra emlékeztető szárnyas-oroszlános városkapú. Az óváros néhány eredeti jellegében meghagyott és pár szépen felújított szűk utcácskából, sikátorból áll.

Az óváros egy hangulatos, kis főtérrel, szökőkúttal és színesre festett házakkal, éttermekkel várja az ide látogatókat. A rövidke kikötői sétányon éttermek, kávézók és cukrászdák teszik még színesebbé az óváros hangulatát. Cres városát elsősorban azok válasszák nyaralási úticéljuknak, akik egy emberközeli, alapvetően nem nyüzsgő, hanem nyugodt, csöndes helyen szeretnének nyaralni.

cres város nyaralás

Lubenice

Lubenice Cres egyik legnépszerűbb kirándulóhelye és leglátványosabb falva. A dombtető tetején, sziklákra épült falucska körül egykoron városfal volt. Mára a városfalat lebontották, de a falucska egyedi és naturális kinézete a mai napig megmaradt. Ha Cres szigeten nyaralunk, látogassunk el ide.

Lubenice nyaralás

Beli

Beli Cres sziget északkeleti csücskében fekszik egy dombtetőn. A falucskához a cresi főútról lehet lehajtani. A Belibe vezető autóút a hegy oldalában fut végig egy keskeny egysávos szerpentinen. A festői szépségű Beli arról híres, hogy a legenda szerint ide menekült IV. Béla királyunk a tatárjárás idején, a helybéliek annyira tisztelték, hogy utána nevezték át a falucskát Beli-vé.

A legenda, legenda marad. Annyi biztos, hogy érdemes Belibe elsétálni mert csodálatos az oda vezető út, maga a falucska látképe is festői és tavasszal itt vonulnak el, pontosabban itt rajzanak tavasszal a losinji delfinek.

Beli cres

Osor

Osor Cres dél csücskén található. Itt lehet áthajtani a helyi mozgó hídon a Losinj szigetre. A mozgóhidat minden délelőtt 10 órakor és délután 6 órakor 1-1 órára elforgatják, hogy át tudjanak kelni a hajók.

Osor falucskát rendszerint lehagyják az útikönyvek a helyi látnivalók sorából. Ha Cres szigeten nyaralunk látogassunk el ide is, mert Osor személyében egy hanglatos, szűk kis sikátoros, karbantartott, szép virágos városkát ismerhetünk meg.

Osor cres