Gyilkos-tó

Próbálják lassítani a székelyföldi Gyilkos-tó feltöltődését

Romániában a meglévő ülepítők kitakarításával és új gátak építésével próbálják megakadályozni, hogy a patakok hordaléka bejusson a székelyföldi Gyilkos-tóba, és a tó feltöltődését idézze elő.

Elkezdődtek a tó megmentésére irányuló munkálatok. Húsz éve nem takarították ki a tóba befolyó vizek ülepítőit, ezek felteltek, és a hordalék immár akadálytalanul juthatott a tóba. Hozzátette: elkezdődött a gátak mögött felgyűlt hordalék eltávolítása, de ez nem oldja meg a Gyilkos-tó feltöltődésének a problémáját. Újabb gátakra lesz szükség, melyek megépítését az Európai Unió helyreállítási alapjából kívánják finanszírozni.

Korábban a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója, Hegyi Barna a Maszol.ro portálon közölt videointerjúban arról beszélt, hogy a tó 50-80 éven belül feltöltődik a vizek által bemosott hordalékkal. Ezt a folyamatot lehet lassítani a hordalékfogó gátak megépítésével.

A Gyilkos-tó 1837 nyarán jött létre, amikor a Gyilkos-kő hegy oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék az esőzések hatására lezúdult a völgybe, és elzárta négy patak folyását. A természetes módon kialakult, több mint 11 hektáros tó víztükre 983 méterrel a tengerszint fölött feszül. A víztükör alatt konzerválódtak az elárasztott erdő fáinak a törzsei.
MTI