Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő

Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő

Az egész évben folyamatosan (a nyári és téli szezonban változó nyitva tartással) működő gyógyfürdő árnyas, kültéri és modern fedett fürdője, uszodája egész évben várja a vendégeket, gyógyvizes ülő-pihentető és aktivitásra csábító (élmény-) medencéket kínálva. Gyógyulás, sport és fitnesz egy helyen. Kiemelt váll- és térdgyógyászati centrum.

Gyógyhatás:

A minősített alkálihidrogén-karbonátos gyógyvíz mozgásszervi megbetegedések kezelésére alkalmas.

Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő

A fürdő története:

1964-ben Beszédes Kornél építészmérnök tervei alapján kezdték el építeni a parkban az állandó (téli-nyári) üzemű fürdőt. A ’70-es évek elején egy kültéri, 25 méteres gyógymedence és egy kültéri gyermekpancsoló épült meg. Kószó Dezső 2 millió forintos adománya révén 1986-ban valósult meg a 33,3 x 21 m-es 2 méter mélységű, szabványos méretű versenysport-medence. 35 év után 1999-ben és 2000-ben kezdődtek meg a tervszerű, ütemezett felújítások. Megtörtént a termálvíz gyógyvízzé nyilvánítása.

2000-ben felújították a fürdő előtti Szent László parkot és egy új, esztétikus Millenniumi sétány épült a városközpontban. A régi gyógyfürdő épületéhez egy fedett fürdőszárnyat építettek, amelyben egy tanmedence és egy gyógymedence került kialakításra, valamint elkészült a kültéri úszómedence új csempeburkolata és a szűrőberendezések. 2002-ben a létesítmény megkapta a gyógyfürdő minősítést (országos szinten negyvenegyedikként).

2003-ban a kültéri gyógy- és élménymedence került átadásra. Az új fürdőépületben gyógyászati és wellness szolgáltatások, további gyógymedencék, szauna, szolárium, fitneszterem, fodrászat, kozmetika, pedikűr-manikűr várja a vendégeket. A tetőtérben két előadótermet alakítottak ki. 2004-ben átadtak egy családi csúszdás élménymedencét, a csúszdás gyermek- és bébipancsolót, valamint a gyógy élmény- és tanmedencét.

2005. augusztusában adták át a fürdő legújabb medencéjét. 2006. júliusában elkészült egy új beléptető épület öltözőblokkokkal, vendéglátó egységgel.

Mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő

Fürdő adatai:

Gyógyvízminősítés száma: 53/Gyf/1998.
Ásványvíz-minősítés száma: 71/Gyf/1994.
Minősített kút száma, jele: B-13
Kültéri terület: 10 000 m2 parkosított terület.