pozsony

Pozsony

A Duna-folyó partján fekvő, közvetlenül a magyar és az osztrák határ mellett elterülő Pozsony Szlovákia fővárosa. Pozsony szép fekvése és finom sörei mellett számos történeti látnivalót tartogat az idelátogatóknak.

Az óváros és a várnegyed egy gyalogszerrel is könnyen bejárható területen belül fekszik. A város felé közelítve már messziről kitűnik a Duna fölé magasodó négy saroktornyos, középkori várának épülete, mely jelenleg múzeumként működik.

pozsonyi var

A várhegy lábánál álló gótikus stílusú, egykori koronázó-templom, Pozsony legjelentősebb építészeti alkotása, a templom falai között koronázták a magyar királyokat1563-1830 közötti időszakban.

Óvárosa sétálóutcájának a képét a Mihály-torony gótikus épülete uralja, mely egyben a város egyik szimbóluma is. Pozsony főterét (Hlávné námestie) a gótikus-reneszánsz stílusban épült régi városháza uralja.

pozsony ovarosa

A Pozsonytól 10 km-re található, a Duna- és a Morva- (Moravia) folyók fölött egy 80 méter magas szirten magasodó Dévény vára csodálatos panorámával rendelkezik, a környék egyik legnépszerűbb kirándulóhelye.

Pozsony szállás



Booking.com