szép kártya

2022. szeptember végéig átjárhatók a Szép-kártya alszámlái

A kormány meghosszabbította az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért.

A Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is.

A Szép-kártyára történő feltöltések adatait ismertetve elmondta, hogy az elmúlt években a feltöltések 70 százaléka vendéglátás alszámlára, a 10 százaléka szabadidő alszámlára és a 20 százaléka szálláshely alszámlára érkezett.

Ám ennek a megoszlásnak lényegében 2022. szeptember 30-ig nincs jelentősége, hiszen Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható, így például a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető.

A kormány számos eszközzel segíti a turizmusban tevékenykedő vállalkozásokat, hiszen ez a koronavírus-válságnak leginkább kitett ágazat.

Az intézkedés annak ellenére szükséges, hogy az online pénztárgépek adatai már kedvező képet mutatnak. A vendéglátás forgalma ugyanis például 2021. október 30-tól november 5-ig tartó hét napban 16,6 százalékos növekedést mutatott a 2019. év azonos időszakához képest.

2020. április 22-től 2021. december 31-ig tartó több mint másfél éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. Az adókönnyítés idén összességében 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.

A Szép-kártyát érintő kedvező változások címzettje nemcsak a turisztikai ágazat, hanem a magyar lakosság, a családok, hiszen a zsebek közti átjárhatóság, a csökkentett adó, a megemelt keretösszeg egyre többek pihenését, rekreációját biztosítja.
MTI