A Taj Mahal légies fehér kupoláival az örök szerelem jelképévé vált. Nem holmi hiúság, hanem egy könnyfakasztó házassági történet emlékeként épült meg, egy feleségébe még annak halála után is szerelmes férj ajándékaként. Az indiai Agra városába évről évre látogatók milliói érkeznek, hogy közelről szemügyre vehessék az igaz szerelem oltárát.
A tündérmese a 17. századra nyúlik vissza
Sáhdzsahán indiai trónörökös 1607-ben első látásra szerelmes lett apja egy miniszterelnökének 14 éves lányába, akit 5 év jegyesség után az oltár elé vezetett. Az asszony a házasságot követően nevét Mumtáz Mahalra változtatta, amelynek jelentése: „a palota kiválasztottja”. A császárné 14 gyermekkel ajándékozta meg férjét, majd a 15. gyermek születésekor meghalt. A legenda szerint halálos ágyán arra kérte férjét, hogy ne házasodjon újra, s építtessen neki olyan síremléket, mely nem engedi feledésbe merülni nevét. Más források szerint menyegzőjük napján ígértette meg férjével az építkezésre szóló tervet a császárné. Sáhdzsahán felesége halála után vigasztalhatatlan volt, sokáig ki sem jött lakosztályából, pompás öltözékét egyszerű fehér ruhára cserélte. Az egész országban gyászt rendelt el, majd hamarosan belefogott abba a közel 20 évig tartó építkezésbe, melynek során megépült a Taj Mahal csodálatos épülete.
A palotaszerű síremlék
A szerelmet jelképező Taj Mahal – jelentése szerint a Korona Helye – elkápráztatja az Indiába érkező látogatókat. A hófehér épület sarkaiban egy-egy gazdagon díszített minaretet találunk, de a Taj Mahal ennek ellenére sohasem működött imahelyként. Az épületet két mecset fogja közre, melyekből csak a nyugati felel meg rendeltetésének, hiszen a másik vallásnak nem megfelelő irányba néz. A főkapun Korán-idézeteket olvashatunk, melyek mellett drága- és féldrágaköveket, jáspist, zafírt, türkizt is találunk bőséggel. Közel 20 000 munkás dolgozott mintegy 22 éven át a remekművön, melyben egy 26 méter magas márványból készült mennybolt alatt található a császárné 18 méter átmérőjű mauzóleuma. Ez azonban számunkra nem látható, hiszen előtte helyezkedik el egy ember nagyságú márványrács. Egyes mondák szerint a császár megölette az épület tervezőjének feleségét, hogy az kellőképpen átérezhesse fájdalmát, illetve elkészültével megvakíttatta a többi tervezővel együtt, hogy többé ne tudjanak ehhez foghatót építeni.
A császár nagy álma az volt, hogy a folyó másik oldalán megépítteti saját fekete, a Taj Mahallal megegyező mauzóleumát is, melyeket a síron túli összetartozás jegyében egy híddal köttetett volna össze egymással. A romantikus álom azonban sajnos nem vált valóra fiai döntésének köszönhetően, akik halála után apjukat a felesége mellé temették. A síremlék fennállásának 350 éves évfordulóján a császár nagy álmát egy képzőművész váltotta valóra, aki egy nyolc méter magas, 60 tonna fekete homokból készülő fekete Taj Mahalt alkotott. A Taj Mahal 1983 óta a Világörökség része.
Pénteken nem látogatható
A turisták többsége egy napos látogatásra érkezik a térségbe, ahol a Taj Mahal mellett az agrai erődöt látogatják meg, így e két emlékmű fokozott turistaáradatnak van kitéve. A sok kisbusz, bérelt autó és taxi kipufogójának köszönhetően az épület napjainkra elkezdett besárgulni. A további károk elkerülése érdekében és a helyreállítási munkák miatt a hét egy napján (pénteken) a területet a hatóságok lezárják, ekkor a műemlék nem látogatható, a munkások ekkor végzik a speciális tisztítási munkálatokat.