Veszprém és a Balaton vonzáskörzetében terül el a Dunántúl legnagyobb, római korból származó villagazdasága.
A források közelsége, a kedvező klíma kedvezett a földművelésre és állattartásra alapozott gazdálkodásnak.
A környező erdők szolgáltattak fát az építkezéshez a téglaégető kemencék és a műhelyek számára. Bekötőúton át elérhették a Borostyánkőútról leágazó, Aquincum felé tartó főútvonalat.
Ugyanezen az úton érkezett a korai itáliai import, díszkerámia és üvegáru a gazdaságba. Központját a szántóföldek, legelők és erdők ölelésében fallal határolták.
A falakon belül lakó- és gazdasági egységek, udvarok, kertek különültek el. A II. században ide érkező új birtokos család a főépületet átépítette és falfestményekkel, mozaikokkal díszítette. Temetkezőhelyét itáliai példák nyomán építette meg.
A III. század közepe táján a villagazdaság életében törés következett be. A IV. század építkezéseinek nyomai még kimutathatók, majd a magára hagyott földbirtokközpont pusztulásnak indult.