A kastély központi részét a 18. század első harmadában Amadé Antal építtette. A 19. század elején a kapubejárat fölé középrizalitot emeltek.
Bajzáth György birtoklása idején először klasszicista stílusban bővült a főépület, majd 1840 körül dór oszlopsoros oldalszárnyakkal egészült ki az együttes. Az emeleti helyiségekben késő barokk és klasszicista stílusú falfestések vannak.
A bajor eredetű Pappenheim Szigfrid megrendelésére 1909 és 1909 között emelt új, neobarokk épületszárnynak (lakószárny, társalgó és télikert, istálló) tervezője Gabriel Seidl építész volt, az 1900 körüli müncheni késő eklektika legjelentősebb alakja.
A 20. század eleji bővítés a müncheni késő historizmus ritka magyarországi adaptációi közül a leglátványosabb szobrokkal, kőfaragványokkal, vasrácsokkal díszített alkotás, ráadásul ennek a müncheni stílusfázisnak a legjelentősebb mesterétől. A főépülethez eredetileg nyitott folyosóval kapcsolódó, emeletes, kerek társalgó-pavilon a római Cecilia Metella-síremlék különleges átfogalmazása, ami a kertben elhelyezett, csak töredékesen fellelt folyamisten-szoborral és a kert más, elveszett szobraival, valamint a Duzzogó-forrásnál emelt fürdőépületbe egykor befalazott később a székesfehérvári múzeumba szállított gorsiumi római sírkövekkel együtt az építtető egyedülálló Róma-kultuszát illusztrálja.
Egykor gazdag, még mai, hiányos és lepusztult állapotában is impozáns parkja összeköttetésben állt a fölé magasodó domb és a tágabb környezet erdejével és a településtől távolabb lévő forrás egykori fürdőjével.