A kamalduli remeteség épületcsoportja a legnagyobb kiterjedésű tó nyugati oldalán emelkedő dombra települt. Három oldalról erdő határolja, déli oldalához nagykiterjedésű szántó kapcsolódik. A meghatározóan zárt egységet alkotó szerzetesi épületegyüttest további épületcsoportok – a volt jégverem-ház, a kerti grotta kápolna és néhány egyéb kisebb építmény – egészíti ki.
A felvezető út mentén, a nagy tó északi partján a Celli Szűz Mária kápolna és a vízimalom még ma is áll. A remeteségtől dél-keletre terülnek el a XIII. században épült premontrei kolostor romjai, melynek köveit felhasználták a kamalduli remeteség építésekor.
A majki kamalduli remeteség országos szinten is kiemelkedő épületegyüttesnek számít. Az évszázadok során bekövetkezett kisebb-nagyobb átépítések és állagromlás ellenére máig megőrizte egyedi szerkezeti sajátosságait és művészi kialakításának értékeit.
A fallal körülvett területen kis utcákat alkotva, szigorú rend szerint megszerkesztve, az együttes központjában álló templom körül épült ki a clausura területe 17 cellaházzal. A templomot a konventépülethez vezető főtengely mentén helyezték el, ma már csak csonka tornya és egy támpillére áll. Az épületegyüttest északról a clausurától jól elkülönített U alakú konventépület (más néven foresteria) zárja le.
A templom mögött található, nyeregtetővel lezárt, U alakú épület, melynek főszárnya emeletes, oldalszárnyai földszintesek (a jobb oldali szárny kerti oldala emeletes a terep lépcsőzetes kialakítása miatt) egy, a remetelakok belső udvarától fallal leválasztott második udvart fog közre. A földszintes, négyzetes alaprajzú, nyeregtetős-oromzatos cellaházakhoz méretben megegyező kert tartozott.
A kamalduli remeteség építése 1733-ban kezdődött el a nagy osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram (1699-1761) tervei szerint. A munkálatok az 1770-es évek elejéig folytak, az építkezést Pilgram halála után (1761) az Esterházyak uradalmi építésze, Fellner Jakab fejezte be.
1782-ben II. József feloszlatta a kamalduli rendet, a rendház berendezését kiárusították. A rend feloszlatása után a templomot is lebontották, csak tornya maradt meg. A sokáig elhanyagolt épületegyüttes visszakerült az adományozó gróf Esterházy család tulajdonába, gróf Esterházy Móric 1860 körül vadászkastély céljára átalakíttatta.
A szabályosan elhelyezkedő, egységes alaprajzi kialakítású remetelakok modelljei a középkori olasz remetekolostorok lehettek. Az egyes cellaépületekre külön alapítványt hoztak létre, amely fedezte az építkezés és később a remete ellátásának költségeit.
Az egyszerű külsejű cellaházak oromzatán a támogató főúri családok, főpapok címerei és a hozzá tartozó feliratok láthatók, a kerítés bejáratának szemöldökgerendájára pedig a szent nevének felirata került. A címereket a tatai Mess János György és a bécsi Bechert József faragta.
Minden cellaház négy helyiségből állt, a folyosóról jobbra nyílt a freskókkal, stukkókkal gazdagon díszített, oltárral felszerelt kis kör alaprajzú kápolna, vele szemben helyezkedett el az egyszerűen, egy ággyal, kandallóval és könyvszekrénnyel berendezett lakószoba, innen nyílt egy kisebb műhely, vele szemben, pedig a kamra a falba mélyített reteráttal. A helyiségeket csehboltozattal illetve fiókos dongaboltozattal fedték.
A foresteria kialakítása, díszítése a cellákhoz hasonlóan visszafogott. Csak a főbejáratok díszesebbek. Az épület eredeti belső elrendezése szintén egyszerű kialakítású lehetett. A belső boltozati megoldásokat a csehsüveg-, a dongaboltozat és a csapozott gerenda jellemezte.
A földszinten az udvar felőli zárt folyosóra egy sor helyiség nyílt. Ezt a rendszert a földszinten csak a két oldalszárny végén, az épület teljes szélességét elfoglaló refektórium (közös ebédlőterem) és az északnyugati szárny végén lévő párdarabja a könyvtár- és levéltár tere bontotta meg.
A könyvtár mellett kapott helyet a gyógyszertár és a műhelyek. A konventépületben volt továbbá a perjel otthona, egy tanterem, a tálaló, (1860 után vadászebédlővé alakították), valamint az ispotály (betegedő), egy kisebb börtön, a laikus testvérek (fráterek) lakószobái, vendégszobák, egy egyszerűbb használatra szánt ebédlő, társalgók, asztalosműhely, sütőműhely, mosoda, istálló, kocsiszín.
A pinceszinten helyezték el a gazdasági helyiségeket, a konyhákat, a kamrákat és a pincéket. Az emeleten kapott helyett az alapító lakosztálya, a főtengelyben alakították ki a fogadórészt, egyik oldalon kis szobával (kávézó), a másik oldalon 3 kétablakos társasági szobával és ebédlővel, valamint lakószobákkal.
A refektóriumban a falakat borító figurális díszítésű faborítások nem maradtak fenn, a mai faburkolat a kastéllyá alakításkor kerülhetett ide. A terem és kis előterének csodálatos freskóit Vogel Gergely oltár-és freskófestő készítette 1760 körül. Az összesen 27 kép Romuáld életéből és a rend történetéből vett, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar szent királyokat, szenteket és az Utolsó Vacsora jelenetét ábrázolja.
A faburkolattal borított, dongaboltozattal fedett ún. Vadászteremben helyezték el 1902 körül F. von Pausinger szarvasokat és őzeket ábrázoló festményeit. A festmények közül néhányat a tatai Kuny Domokos Múzeumban őriznek. Akárcsak a refektóriumban, itt is neobarokk kályha áll.
Az épület a szárnyak által körülzárt díszudvarral és szobordíszes kerítéssel csatlakozik a remeteség cellaházaiból álló épületegyütteséhez. Az udvar eredeti barokk, vörösmárvány kútjának medencéje mára nyoma veszett. Talapzatára helyezték el az udvaron ma is álló velencei fehérmárvány kutat, amelynek oldalain címeres angyal, griff, oroszlán, rózsadíszítés, és két címert tartó alak látható.
A konventépülethez közel az udvaron kézműves műhelyt, a mellette lévő kertben egy konyhakertet és egy gyümölcsöskertet alakítottak ki, ez utóbbit márvánnyal kirakott halastó díszítette. A kertben még egy kör alakú Szűz Mária kápolna is állt.