aranyosfői jégbarlang

Aranyosfői jégbarlang

Az aranyosfői jégbarlang (Scarisoara) bejárata, a Bihar-hegységben, Felsőőrtől észak felé, kb. 4,5 km távolságban, az Őr- és az Ördöngös-völgyek közötti karsztos fennsíkon található. Régi feljegyzésekből kitűnik, hogy a barlang tágas nyílására való tekintettel, a helybéli parasztoknak már régóta tudomásuk volt a zsombolyszerű bejáratról. Az öregebbek azt is mesélték, hogy a hosszú és száraz nyarakon, egyesek jégtömböket vágtak ki és hurcolták a felszínre ivóvíz gyanánt.

A zsomboly alján, az ún.”Nagy Csarnok”- ban megjelenő jég még a legmelegebb hónapokban sem olvad el, pedig ide még enyhe napsugarak is leérnek. Az 50 m széles teremben, három óriási jéghalom emelkedik, a sziklafalak szélén pedig szűk hasadék van. A turisták által még megtekinthető a „Díszterem”-be (~ Öreg Templom) egy jéglejtőn kell leereszkedni. Itt találhatók a híres jégsztalaktitok, -sztalagmitok és –cseppkőoszlopok.

A 70 m hosszú „Nagy-Rezerváció” területére kötélhágcsóval lehet leereszkedni. Innen az „Új Templom”-on keresztül a „Katedrális”-ba, ahol a hőmérséklet már 0C fölé emelkedik, így a jégalakzatokat karbonát képződmények váltják fel. A Nagy Csarnok bejárata és a végső járat közti szintkülönbség 105 m, ehhez azonban még hozzáadódik a bejárati akna mélysége is.