Utazások arrow Programok arrow Programok, fesztiválok arrow Rábaparti Ünnepi Játékok, Győr

Rábaparti Ünnepi Játékok, Győr


Győr, 2009. július 16-19.
 
A Négy Évszak Fesztivál - Nyár programsorozat keretében megrendezett I. Rábaparti Ünnepi Játékok négy napon keresztül színvonalas kulturális programokkal várja az érdeklődőket Győrben, a Rába partján.

A bemutatott produkciók között ki- ki megtalálja a kedvére valót, hiszen az operettől a táncprodukción és gyermekműsoron át a rockoperáig sokféle műfaj képviselteti magát.
A fesztivál nyitóprogramjaként a Víziszínpadon mutatják be Kálmán Imre örökzöld operettjét, a "Csárdáskirálynőt" a Győri Nemzeti Színház művészei. Kísérő programként a Bécsi Kapu téren az előadás előtt és után operett-melódiákat játszó zenekar, frakkos, csokornyakkendős táncosok, tánctanítók, igazi békebeli hangulatba repítik a közönséget. A térre kitelepült éttermek szabadtéri csillárokkal, habos- fodros terítőkkel és elegáns felszolgálókkal várják a vendégeket. Ezen kívül éjfélig szabadtéri operett-bál várja a táncolni vágyókat.

Ugyancsak színvonalas kikapcsolódást ígér a Magyar Állami Népi Együttes előadásában bemutatott „Naplegenda” című táncprodukció, melyben a zene- és táncművészet hagyományai modern elemekkel keverednek. Ezt az estét a népzene- és néptánc-bemutatóknak szentelik a szervezők, ahol helyi és meghívott együttesek táncprodukcióit tekintheti meg a közönség, vagy rophatja a magyar néptáncokat az éjfélig tartó táncházban.

A programsorozat fénypontjának ígérkezik Szőrényi - Bródi klasszikusa, az "István, a király" című rockopera, a Társulat győzteseinek előadásában. A nap folyamán megelevenednek a honfoglalás kori magyar életmód kulturális és szakrális jellegzetességei: tűzforgatókkal, sámándobosokkal, íjászbemutatóval, kora középkori hangulattal. Az előadás után a legősibb magyar táncokat idéző moldvai táncházzal zárul a program.

S hogy a gyermekek is örömöt leljenek a forgatagban, a rendezvény záró programjaként megtekinthetik a "Megszólal a Vaskakas" című zenés, táncos, óriásbábos produkciót. A Vaskakas Bábszínház előadásában megelevenedik a Vaskakas legendája. A kísérő programok között a magyarok és a törökök tábora, valamint kézműves vásár kínál számos izgalmas, érdekes látni- és vásárolni valót.

További információ:
Zichy Palota Családi Intézet
Tel.: 96/ 320-289
www.zichypalota.hu
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement