Utazások arrow Programok arrow Programok, fesztiválok arrow Múzeumok éjszakája: rekordszámú helyszín várja a látogatókat

Múzeumok éjszakája: rekordszámú helyszín várja a látogatókat



Minden eddiginél több, összesen 260 helyszín várja többek között rendhagyó tárlatvezetésekkel, zenei és gasztronómiai programokkal a Múzeumok éjszakáján, szombaton a látogatókat Budapesten és vidéken - hangzott el az idén hetedik alkalommal megrendezett eseménysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Mint Hiller István oktatási és kulturális miniszter fogalmazott, a Múzeumok éjszakája olyan hagyomány, amely először több 10, majd több 100 ezer embernek tud évről évre örömet szerezni. A tárcavezető hozzátette: tavaly minden korábbinál több, összesen 379 ezer látogató váltott jegyet a rendezvényre.

A helyszínek száma is évről évre bővül: ebben az esztendőben 81 fővárosi és 179 vidéki intézmény vesz részt a kezdeményezésben. "De a Múzeumok éjszakájában nincsen sablon, valamiféle előírt program, azt minden múzeum saját ötleteiből alkotja meg" - szólt Hiller István az eseménysorozat sokszínűségének titkáról.

Mint elmondta, a szokásos matrica helyett újdonságként bevezették a karszalag-jegyeket, amelyekkel szombat 16 és vasárnap 5 óra között ingyenesen vehetők igénybe a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) járatai, valamint a 18 és 2 óra között négy útvonalon közlekedő Múzeumjáratok is.

Egy felnőtt belépő 1300, a gyermekjegy 600 forintba kerül majd, a hat éven aluliak számára ingyenes a belépés. Mint azt Sági Zoltán, a MÁV Start kommunikációs vezetője elmondta, a rendezvények látogatói a társaság vonatain 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe szombat hajnaltól vasárnap éjfélig. A Múzeumok éjszakája részletes programjai a www.muzeumokejszakaja.hu internetes oldalon találhatók meg.
(MTI)
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement