Utazások arrow Programok arrow Programok, fesztiválok arrow Balaton Sound, Zamárdi

Balaton Sound, Zamárdi


Csütörtökön Zamárdiban megkezdődik az év egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválja, a Balaton Sound. A vasárnap záruló eseményen mintegy 150 dj és zenekar lép fel, köztük az elektronikus műfaj olyan sztárjai, mint Carl Cox, a Kraftwerk vagy Moby. A rendezvényre hetekkel ezelőtt elfogytak a bérletek és már napijegyet sem lehet vásárolni a fesztivál minden napjára. Az idei fesztivál "újítása" az elmúlt két évhez képest, hogy már a csütörtöki nyitónapon is teljes gőzzel üzemel a buli, azaz a nagyszínpadon és az arénában is nemzetközi sztárok fellépésének lehetnek szem- és fültanúi a rajongók. A rendezvényt a brit Dub Pistols nyitja meg, majd este az első nagy durranásként az Underworld ad koncertet a nagyszínpadon.

Az éjszakai programban a techno és a house stílus egyik legnagyobb legendája, Carl Cox pörgeti a lemezeket. Cox volt az első dj, akit hivatalosan is kikiáltottak a világ legjobbjának: a brit DJ Magazine 1997-es listáján ugyanis ő végzett az első helyen, a rangsort akkor állították fel először.

Pénteken a nagyszínpadot a német Kraftwerk veszi birtokába, éjjel pedig az arénában a magyar közönség egyik legnagyobb kedvence, a francia David Guetta cserélgeti majd a korongokat, akinek olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a World is Mine vagy a Love is Gone.

Szombat este szintén egy igazi klasszikust hallhatnak a fesztiválozók, hiszen az 1989-ben alakult Orbital lép fel a nagyszínpadon. Nagy-Britannia első számú popkult-magazinja, a Q az Orbital 1994-es Glastonbury-i fellépését minden idők ötven legjobb koncertje közé sorolta, és 2002-ben már azon 50 zenekar között említette őket, amelyiket mindenkinek látnia kell.

Vasárnap lép fel a norvég elektro-pop zenekar, a Röyksopp is. A zenekar 2002-ben szinte az összes európai ország zenei díjátadóján elnyerte a legjobb elektro produkciónak járó díjat. Négy év szünet után idén a zenekar rögtön két albummal készül újra rabul ejteni a világot, ebből az egyik, a Junior című már megjelent, a másik pedig az év második felében kerül a boltokba.

Talán az egész fesztivál legnagyobb sztárja az elektronikus zene úttörőjeként számon tartott Moby lesz, aki diszkóalapokra helyezte a gitárokat, a punkból eredő ritmusokat és egyesítette a pop, a dance és a filmzene jellegzetes stílusjegyeit. Az arénában egy rég várt Richie Hawtin fellépésével zárul a fesztivál.

A Balaton Soundot először 2007-ben rendezték meg, az akkor három napos eseményen 32 ezren vettek részt. Tavaly már 88 ezer látogatót vonzottak a programok, idén pedig - az előzetes jegyeladások alapján - várhatóan ez a látogatószám is megdől. Tavaly a teltház bejelentése után internetes aukciókon 50 ezer forintért is kínálták az akkor 7000 forintos napijegyeket.
(MTI)
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement