Utazások arrow Utazások Magyarországon arrow Kolostorok arrow Zalavár, Bencés kolostor

Zalavár, Bencés kolostor

Dunántúl egyik legösszetettebb régészeti lelőhelye, ahol a több évtizede folyó régészeti kutatások egy a Karoling korra visszanyúló egyházi központ több templomát hozták felszínre. A bemutatott romok egyrészt reprezentálják a magyar honfoglalást megelőző keresztény misszió egyházi építészetét, másrészt a középkorban itt meglévő templomegyüttest. Ennek része volt a szinte teljesen elpusztult középkori bencés apátság, a regió egyik legjelentősebb kolostora.

A Balaton melletti mocsaras terület kiemelkedésein jött létre egy jelentős politikai és egyházi központ amely a Vársziget, Kövecses, Rezes és Récéskút lelőhelyekből tevődik össze. A történeti kutatások ezzel a területtel azonosították Mosaburgot, a frank érdekszféra területébe vont Pannonia központján.

A 870 körül Salzburgban összeállított Conversio Bagoariorum at Carantanorum szövege szerint három templom volt Mosaburgban. Ennek előzményeként Pribina (Privina) nyitrai szláv fejedelem telepedett meg itt, akinek 840 körül eredeti központjából menekülnie kellett és a frankok támogatásával, Német Lajos császár adományaként kapta meg a Zala folyó körüli területet. Itt várat és egy Szűz Mária templomot épített, melyet Liupram (Liutprand) salzburgi érsek szentelt fel. Ezt követően egy ujabb jelentős és díszes templom is felépült, amelyben őrizték Szant Adorján ereklyéjét.

A magyar honfoglalást követően az egyházi épületeket elhagyták azok romossá váltak. A Szent István féle államszervezés során azonban ismét fontos szerepet kapott, itt jött létre Zala megye központja, Zalavár. Első királyunk 1019-ben ugyanitt bencés kolostort is alapított, amely minden valószínűség szerint utalva a korábbi egyházi központra a Szent Adorján nevet kapta. Királyi adományként hatalmas birtokokban részesült, a középkorban hiteles helyként is működött, jelentős levéltára maradt meg.

A vár királyi birtok marad a 14. század végéig, ezt követően magánbirtokosok kezén van, majd az apátság birtokolja. A török hódoltság alatt a várat használják, a kolostori élet 1541-ben szünt meg. Az épületegyüttes egyetlen ábrázolása is ebből a korszakból maradt fenn, alaprajzát Giulio Turco hadmérnök 1569.évi felmérésébõl ismerjük. A mocsárral és vizzel körülvett szigeten négyszögletes vár állott, amelynek védőfala a sziget szélén húzódott. Rondellákkkal tagolt palánk vette körül a kolostoregyüttest, amelynek temploma félköríves szentéllyel rendelkező bazilika formát mutat.

A vár a török kor végére elvesztette jelentőségét majd 1702-ben annak egyes részeit felrobbantották. A 18. század elején visszatérő bencések Göttweigből érkeztek, de a romos épületek helyett új kolostort építettek Zalaapátiban, amelyhez az itteni kőanyagot is felhasználták. Ennek nyomán amajd a későbbi századokban is folytatódó kő és földkitermelés következtében a kolostor maradványai teljesen eltüntek, egykori helye csak megközelitőleg azonosítható.A vár egykori árkainak egy része ma azonban még kivehető a felszínen. A területen ma két egyházi épület maradványai láthatóak romkert formájában.

Az ásatásokkal felszínre hozott 9. századi hatalmas, összetett szerkezetű bazilika, amelyet a Karoling kori Szent Adorján templommal azonosíthatunk, és a Récéskút nevű részen, ahol egy háromhajós bazilika alapfalai láthatóak. Ennek azonosítása egyenlőre nem egyértelmű. Szintén a Karoling korban épült, de a magyar egyházszervezés után újra használatba vették. A feltárt templomok és a bencés apátságról fennmaradt források egyértelműen bizonyitják, hogy a regió egyik legjelentősebb egyházi központja volt itt, amelynek kezdetei a magyar egyházszervezés elötti időre nyűlnak vissza.
További információk kolostorokról
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement