Utazások arrow Kastélyok Magyarországon arrow Magyarország kastélyai arrow Kompolt, Grassalkovich-Károlyi-kastély

Kompolt, Grassalkovich-Károlyi-kastély


A Heves megyei Grassalkovich-, majd Károlyi-kastély az egykor itt álló középkori bencés apátság helyén illetve az apátság pincerészeinek felhasználásával épült a 18. század közepén. Az ekkor megkezdett építkezés teljes egészében csak a század végén fejeződött be.

A kastély építtetője Grassalkovich Antal kamaraelnök volt. Az épületet a 19. század elején bővítették, majd a 20. század elején ismét nagyobb átalakításokat végeztek.

A templom mögött, dombon álló kastély főépülete egyemeletes, utcai épületrésze földszintes, kontyolt nyeregtetős. Homlokzatát faltükrökben elhelyezett szalagkeretes, zárókődíszes ablakok tagolják. A sátortetővel fedett középrizalit emeleti szintjén három füles, kőkeretes ablak nyílik.

Keleti homlokzata előtt öntöttvas oszlopokra támaszkodó, nyugati homlokzatán faszerkezetű, beüvegezett tornác áll. Az épület pincéje a kastély keleti homlokzata előtt álló lapostetős borházból közelíthető meg. Az épület alá benyúló pince falazata vállmagasságig középkori kváderfal, melyre barokk kori téglából rakott dongaboltozat ül.

A kastély egytraktusos, oldalfolyosós, a középrizalit kéttraktusos. A díszteremhez kétkarú, orsótér nélküli lépcső vezet, 19. század végi öntöttvas, bábos korláttal. A középrizalit földszinti belső terét nagy, fiókos dongaboltozattal fedték, az emeleti részen teknő- és tükörboltozatok vannak.

Az udvar déli oldalán egyemeletes, nyeregtetővel fedett magtár részben barokk kori, kőkeretes nyílászárói ebből a korszakból valók. Az északi oldalon egy földszintes cselédház tartozik az épületegyütteshez.
A háború után Mezőgazdasági Kísérleti Intézet működött benne.

1993-ban felújították, tetőterét beépítették (Hoór Kálmán terve alapján). 1998-ban hatósági kötelezés született a kastély szakértői vizsgálatának elvégzésére, a boltozat dúcolására, mert a lépcsőházi tér boltozata megrepedt, életveszélyessé vált.

Elérhetőség:

Grassalkovich-Károlyi-kastély
Kompolt, Fleischmann u. 4.
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement