Utazások arrow Utazások Magyarországon arrow Kastélyok arrow Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély

Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély


A fehérvárcsurgói épületegyüttes a magyar klasszicizmus egyik kiemelkedő értékű alkotása. A Károlyi család egykori vidéki rezidenciájaként szolgáló kastély-együttest 1844-1851 között gróf Károlyi György építtette Heinrich Koch tervei alapján, Ybl Miklós vezetésével a korábbi Perényi-kúria helyén. A Perényi család idejéből egyedül a kápolna 1768 előtti épülete maradt fenn. A kastélyt 1912-ben átépítették, ekkor készült a könyvtár elliptikus, galériás, kupolás épülettömege is. Parkja értékes.

A fehérvárcsurgói kastélyt egy 18. századi, L alaprajzú kúria helyén, falainak részleges felhasználásával Károlyi György 1844 és 1852 között. A terveket a család állandó építésze, az irodalmi élet vezéregyénisége, Kazinczy Ferenc által is nagyra tartott id. Heinrich Koch készítette.

A tervezőt a helyszínen Ybl Miklós képviselte. A maival jórészt megegyező megjelenésű, emeletes középrészű, földszintes oldalszárnyain pavilonokkal lezárt kastély stílusát egy kortárs szemlélő 1858-ban meghatározatlanként jellemezte.

Ebben az időben készült a Csipke-terasz az épület déli oldalán. A kastély mai alaprajzi és homlokzati rendszerét a Károlyi József, fejér megyei főispán nevéhez fűződő, 1909-ben megkezdett átépítéskor kapta.

Az ovális, kupolával fedett könyvtárterem kiépítésével az épület főtömegéből előreugró, íves homlokzat jött létre a timpanonnal hangsúlyozott oszlopos udvari bejárat helyén. Ekkor készült a földszintes szárnyak dór  oszlopsora a bábos korlátú terasszal. Nagyszabású, központi lépcsőházat alakítottak ki, a folyosókat és a szobákat pedig a gazdasági rendeltetésű északi szárnyban levőket kivéve ismét stukkópárkányokkal díszítették.

A kastély építtetője Károlyi György, a reformkor egyik legkimagaslóbb egyénisége, aki maga is jelentős adománnyal járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia alapításához, „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István kezdeményezéséhez.

Az épület arculatát meghatározó oszlopsoros portikusznak, teraszoknak köszönhetően nyugodt, délies hatású, igazi nyaralókastély. Előkelő, ünnepélyes hatását a termek klasszicista díszítőelemei is fokozzák.

A kastélypark nagyvonalú angolkertként épült ki, mesterséges tóval, a tóban szigettel, melyhez kisebb hidak vezetnek át. Az angolpark vízrendszerét, tavát hajdan a közeli Stefánia-forrás táplálta, amelynek vize a parkban mesterséges patakként kanyargott a tóig. A település is erről a csurgó forrásról kapta a nevét, ami a bányászat miatt az 1960-as évek elején elapadt. A park ritkaságértékű fákban gazdag erdőségbe megy át.

A hozzávetőlegesen 28 hektár kiterjedésű kastélyparkot 1911-ben a neves parképítő, Hein János újította meg. A Hein János tervei által megvalósított „Díszkert” szerves kapcsolóeleme a kastély-együttesnek és a tájképi kertnek. A park régi fürdőmedencéje és a korinthoszi oszlopon álló turulmadár-szobor a háborúban súlyosan megsérült, megmaradt viszont a Díszudvar közepén álló gyönyörű díszkút a medencével. A széles gránitlépcsővel, kőpadokkal kiépített teraszos kert fölött az országban egyedülálló, díszes tetőzet van. A kastély díszkapui sérült állapotban maradtak fenn.
 

Szállás keresés

Szálláshelyek keresése

Érkezési dátum

Távozási dátum

Dubrovnik utazás

Dubrovnik utazás nyaralás látnivalók

Az Adria gyöngyszemének is nevezett Dubrovnik páratlan fekvésével, kellemes klímájával, történelmi és kulturális örökségével, természeti szépségeivel és strandjaival méltán népszerű a turisták között. A történelmi óvárosát helyenként 25 méter magas városfal veszi körbe, melyet 15 torony, 5 bástya és 2 sarokerődítmény tett bevehetetlenné. Dubrovnik utazás

Fertőd

Fertőd kastély

A fertődi kastély együttese a magyarországi barokk építészet leglátványosabb, legnagyobb szabású alkotása, a késő barokk udvartartás legjelentősebb helyszíne. A magyar kultúrtörténetben kiemelkedő szerepet játszó herceg Esterházy család rezidenciája egyúttal Joseph Haydn működésének magyarországi színtere is volt.  Bővebben

Bártfa utazás

Bártfa Szlovákia utazás látnivalók

Bártfa egyike Szlovákia legszebb, legépebben megmaradt történelmi városainak, műemléki védettség alatt lévő óvárosa szerepel az UNESCO Világörökségi listáján is. A középkori városfalakkal és bástyákkal övezett egykori városmagjának közepén a Főtér áll, középen a 16. században épített városházával,  reneszánsz és barokk polgárházakkal. Bártfa utazás

Prága utazás

Prága utazás látnivalók

Prága nemcsak Csehország, hanem a közép-kelet európai térség legnépszerűbb turistacélpontja. Prága történelmi városmagja 1992 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Prága fő látnivalói mellett a műemlékeivel múzeumaival, galériáival és templomaival, kitűnő söreivel többnapos programot ígér a látogatóknak. Prága utazás

Isztambul utazás

Isztambul utazás látnivalók

A Boszporusz tengerszorosnál, a Márvány-tenger mentén, Európa és Ázsia földrajzi határán elterülő Isztambul évszázadokon keresztül a világ egyik legfejlettebb birodalmának, az Oszmán-Török Birodalomnak a központja volt. A ’Kelet kapujának’ is nevezett Isztambul 3000 éves történetének köszönhetően rengeteg érdekes látnivaló várja a turistákat; mecsetek, paloták, fürdők, múzeumok színes sokasága teszi a várost felejthetetlenné. Isztambul utazás

Varsó utazás

Varsó utazás látnivalók

Varsó fő látnivalói az óvárosi Piactér környékén vannak, itt található a Királyi palota, a Barbakán körbástya és a gótikus stílusú Szent János székesegyház. A ’Királyi út’ a  Királyi Palotától fut a királyi család nyári rezidenciájáig, a Lazienki palotáig, az útvonal mentén polgárházak, templomok, paloták és múzeumok váltják egymást. Varsó utazás
Advertisement