Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély

A fehérvárcsurgói épületegyüttes a magyar klasszicizmus egyik kiemelkedő értékű alkotása. A Károlyi család egykori vidéki rezidenciájaként szolgáló kastély-együttest 1844-1851 között gróf Károlyi György építtette Heinrich Koch tervei alapján, Ybl Miklós vezetésével a korábbi Perényi-kúria helyén. A Perényi család idejéből egyedül a kápolna 1768 előtti épülete maradt fenn. A kastélyt 1912-ben átépítették, ekkor készült a könyvtár elliptikus, galériás, kupolás épülettömege is. Parkja értékes.

A fehérvárcsurgói kastélyt egy 18. századi, L alaprajzú kúria helyén, falainak részleges felhasználásával Károlyi György 1844 és 1852 között. A terveket a család állandó építésze, az irodalmi élet vezéregyénisége, Kazinczy Ferenc által is nagyra tartott id. Heinrich Koch készítette.

A tervezőt a helyszínen Ybl Miklós képviselte. A maival jórészt megegyező megjelenésű, emeletes középrészű, földszintes oldalszárnyain pavilonokkal lezárt kastély stílusát egy kortárs szemlélő 1858-ban meghatározatlanként jellemezte.

Ebben az időben készült a Csipke-terasz az épület déli oldalán. A kastély mai alaprajzi és homlokzati rendszerét a Károlyi József, fejér megyei főispán nevéhez fűződő, 1909-ben megkezdett átépítéskor kapta.

Az ovális, kupolával fedett könyvtárterem kiépítésével az épület főtömegéből előreugró, íves homlokzat jött létre a timpanonnal hangsúlyozott oszlopos udvari bejárat helyén. Ekkor készült a földszintes szárnyak dór  oszlopsora a bábos korlátú terasszal. Nagyszabású, központi lépcsőházat alakítottak ki, a folyosókat és a szobákat pedig a gazdasági rendeltetésű északi szárnyban levőket kivéve ismét stukkópárkányokkal díszítették.

A kastély építtetője Károlyi György, a reformkor egyik legkimagaslóbb egyénisége, aki maga is jelentős adománnyal járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia alapításához, „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István kezdeményezéséhez.

Az épület arculatát meghatározó oszlopsoros portikusznak, teraszoknak köszönhetően nyugodt, délies hatású, igazi nyaralókastély. Előkelő, ünnepélyes hatását a termek klasszicista díszítőelemei is fokozzák.

A kastélypark nagyvonalú angolkertként épült ki, mesterséges tóval, a tóban szigettel, melyhez kisebb hidak vezetnek át. Az angolpark vízrendszerét, tavát hajdan a közeli Stefánia-forrás táplálta, amelynek vize a parkban mesterséges patakként kanyargott a tóig. A település is erről a csurgó forrásról kapta a nevét, ami a bányászat miatt az 1960-as évek elején elapadt. A park ritkaságértékű fákban gazdag erdőségbe megy át.

A hozzávetőlegesen 28 hektár kiterjedésű kastélyparkot 1911-ben a neves parképítő, Hein János újította meg. A Hein János tervei által megvalósított „Díszkert” szerves kapcsolóeleme a kastély-együttesnek és a tájképi kertnek. A park régi fürdőmedencéje és a korinthoszi oszlopon álló turulmadár-szobor a háborúban súlyosan megsérült, megmaradt viszont a Díszudvar közepén álló gyönyörű díszkút a medencével. A széles gránitlépcsővel, kőpadokkal kiépített teraszos kert fölött az országban egyedülálló, díszes tetőzet van. A kastély díszkapui sérült állapotban maradtak fenn.